A 2023-as LESEK rendezvényen készült csoportkép a Vakok Általános Iskolájának dísztermében
2027. november 14

Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája

Embert formázó ikon 10 kiállító cég
Beszédet mondó embert formázó ikon 6 előadás
Térkép ikon 1146 Budapest Hermina út 47.
nap
:
óra
:
perc
:
másodperc

LESEK 2027

Talán mondanunk sem kell: november közepe ismét a LESEK időszaka! 2026-ban újra várja látogatóit a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája.
A LESEK immár 13. alkalommal kerül megrendezésre – egy olyan esemény, amelyet a látássérült közösség, a szakemberek és a segédeszköz fejlesztők évről évre kiemelt érdeklődéssel követnek.

Az idei konferencia már második éve fordít nagyobb figyelmet a nemzetközi jelenlétre. Szeretnénk, ha a hazai újdonságok mellett külföldi fejlesztők, gyártók és látássérült szervezetek is bemutatkoznának, hogy még több tapasztalat, inspiráció és innováció érkezzen Magyarországra.

Tudta?
Magyarországon közel 60 000 olyan ember él, akinek indokolt lenne a szakorvosi ellátás és a megfelelő segédeszköz használata.
A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete célja, hogy olyan nyitott szakmai fórumot teremtsen, ahol a segédeszközöket használók, valamint az eszközök fejlesztői, gyártói és forgalmazói közvetlenül találkozhatnak.
A rendezvényen a beszéd  és tapintásalapú eszközöktől kezdve a látásjavító megoldásokon át egészen a vakon is jól használható mindennapi tárgyakig széles kínálat várja a látogatókat. A kapcsolódó előadások során a gyártók és fejlesztők bemutatják legújabb termékeiket, szolgáltatásaikat és fejlesztési irányaikat.
A regisztrált résztvevők nyereményjátékon vehetnek részt. Az egyedül érkező látássérült látogatóknak kísérőszolgálatot biztosítunk a helyszínek közötti közlekedéshez.

Mire számíthat idén?

  • Új kiállítók és friss fejlesztések – köztük nemzetközi segédeszköz újdonságok
  • A jól ismert, bevált eszközök továbbra is megtekinthetők és kipróbálhatók
  • Előadássorozat a mindennapi információhoz jutást segítő szolgáltatásokról

Érdemes ellátogatni, mert olyan gyakorlati tudást, eszközöket és kapcsolatokat szerezhet, amelyek valódi segítséget nyújtanak a mindennapokban.
 


Tovább a program részleteihez
A LESEK egyik rendezvényén látássérült emberek próbálják ki a kiállított termékeket. Az egyik látogatónál telefon van, az asztalon pedig egy laptop és egy hangkeverő látszik.

LESEK - Semmivé válnak az akadályok

Sok látássérült emberrel megtörtént már, hogy tanácstalanná vált, mert nem ismerte az elérhető segédeszközök választékát, nem tudott választani a lehetséges megoldások rengetegéből, nem tudta, hol lehet beszerezni, kipróbálni azokat. Éppen ezekre a problémákra reflektálva hoztuk létre Magyarország első olyan weboldalát, amelyen a segédeszközöket fejlesztő vagy forgalmazó cégek, szervezetek egy helyen, egyszerre mutathatják be a látássérültek számára elengedhetetlen eszközöket.

A képen a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székháza látszódik, valamit a LESEK logója, és a dátum: 2025.11.15 Lejátszás ikon, kattints rá a viedeó megjelenítéséhez
Ismerj meg minket jobban

A rendezvény szervezői

Támogatóink

Iratkozz fel hírlevelünkre

Embert formázó ikon
Borítékot formázó ikon