A 2023-as LESEK rendezvényen készült csoportkép a Vakok Általános Iskolájának dísztermében

Beszámoló a LESEK 2016 rendezvényről

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete 2016. november 16.-án negyedik alkalommal rendezte meg a Látássérültek Segédeszköz Konferenciáját az MVGYOSZ székházában. A látogatók a rendezvény ideje alatt folyamatosan érkeztek az eseményre, hogy a kiállítók sokszínű és innovatív segédeszközeit kipróbálják, megvásárolják. A rendezvény előadásait egyidejűleg az interneten online lehetett követni, köszönhetően a Hobby Rádió közreműködésének. A közvetítésen túl, interjúkat, riportokat készítettek a kiállító cégek képviselőivel, a bemutatott segédeszközökkel kapcsolatban.

A konferenciát Borai Botond, a VGYHE elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Farkas Erikának, a „HELY” című rádióműsor közkedvelt műsorvezetőjének, aki örömmel vállalta a „LESEK” ARC-ának szerepét. A népszerű riporter beszédében kitért a rendezvény fontosságára, illetve személyes tapasztalatait is megosztotta a közönséggel. A kiállító teremben összesen 9 kiállító segédeszközeit lehetett megtekinteni, akik személyes tapasztalataikkal kiegészítve segítették az érdeklődőket a számukra hasznos eszközök kipróbálásában. Többek között Braille eszközöket, digitális eszközöket, analóg segédeszközöket, illetve a látássérülteknek készült játékokat lehetett kipróbálni.

A kísérő nélkül érkezőknek önkéntesek nyújtottak segítséget a konferencia kiállítóinak felkeresésében.

Idén is értékes nyereményekkel gazdagodtak azok a látogatók, akiknek a tombolasorsoláson kedvezett a szerencse. Akik nyertek, de már nem voltak jelen a sorsolás idején, azokat kiértesítettük és utólag megkapták nyereményeiket.

Köszönjük minden kedves látogatónak és kiállítónak, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket, és reméljük, hogy jövőre ismételten mindenkit viszontláthatunk, hiszen tudják: Ha november, akkor LESEK.

A rendezvényt Zugló Önkormányzata támogatta.

A Felajánlott nyeremények

19 nyereménytárgy került kiosztásra melyek a következők

Összesen: 298.390 forint

Galéria

A fényképre kattintva megtekinthető a rendezvényen készült képekből összeállított galéria.

LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016 LESEK 2016

Előadások hanganyaga

A korábban már jól bevált gyakorlat alapján természetesen gondoltunk azokra is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a LESEK 2016 rendezvény egészén, vagy bármelyik részén. A LESEK 2016 legérdekesebb és legjobb pillanatai meghallgathatóak, melyért hatalmas köszönet jár idén is a Hobby Rádió munkatársainak.

Az előadások a nevekre kattintva letölthetőek

Letöltés - 90 Decibel Projekt - Színház, mozi, utazás 
Letöltés - A Net-média Alapítvány újdonságai, és az Android-blind közösség bemutatása. Net-média előadás. 
Letöltés - Ügyintézés otthonról. Innovatív lehetőség látássérültek számára. Ócsvári Áron előadása. 
Letöltés - Óriás született: Átrendeződés a látássérült-ügyi IT segédeszköz gyártók világában. Informatika a Látássérültekért Alapítvány előadás. 
Letöltés - Olvasás szabadon, avagy milyen lehetőségeink vannak az olvasásra! Az Alko-soft előadása. 

Amennyiben online szeretné meghallgatni az előadások hanganyagait, kattintson ezekre a linkekre:

90 Decibel Projekt - Színház, mozi, utazás 
A Net-média Alapítvány újdonságai, és az Android-blind közösség bemutatása. Net-média előadás. 
Ügyintézés otthonról. Innovatív lehetőség látássérültek számára. Ócsvári Áron előadása. 
Óriás született: Átrendeződés a látássérült-ügyi IT segédeszköz gyártók világában. Informatika a Látássérültekért Alapítvány előadás. 
Olvasás szabadon, avagy milyen lehetőségeink vannak az olvasásra! Az Alko-soft előadása. 


 

Reméljük, hogy jövőre ugyanitt, ugyanígy ismételten találkozunk!