Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája

LESEK - Semmivé válnak az akadályok

Sok látássérült emberrel megtörtént már, hogy tanácstalanná vált, mert nem ismerte az elérhető segédeszközök választékát, nem tudott választani a lehetséges megoldások rengetegéből, nem tudta, hol lehet beszerezni, kipróbálni azokat. Éppen ezekre a problémákra reflektálva hoztuk létre Magyarország első olyan weboldalát, amelyen a segédeszközöket fejlesztő vagy forgalmazó cégek, szervezetek egy helyen, egyszerre mutathatják be a látássérültek számára elengedhetetlen eszközöket.

Beszámoló a LESEK 2017 rendezvényről

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete és az Informatikai, Segédeszköz és Akadálymentesítési Bizottsága 2017. november 15.-én már ötödik alkalommal rendezte meg a nagy sikernek örvendő LESEK (Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája) rendezvényt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházában!

Várakozással telve kezdtük meg az idei rendezvényt, hiszen számos új programmal bővítettük a napot.

Természetesen idén is a központban a segédeszközök, szolgáltatások álltak, melyeket a kiállítók mutattak be az érdeklődőknek. A 2017-es rendezvényen szép számmal vettek részt a látássérültek és olyan "ép" emberek, akik érdeklődnek a segédeszközök, illetve szolgáltatások felől.

A program az előző évekhez hasonlóan zajlott. A kiállítók standot állítottak, melynél mindenki kipróbálhatta az eszközöket, és információt kaphatott a szolgáltatásokról. Másik helyszínen pedig zajlottak az előadások. Ebben az évben új előadókkal és kiállítókkal is bővült a paletta. Hiszen olyan előadásokat is meghallgathattunk, melyek közvetlenül nem a látássérülteknek szóló szolgáltatások, de a látássérültek is képesek profitálni azokból.

A konferenciát Borai Botond és Schuck Antal nyitották meg, majd pár gondolattal indította el a napot a LESEK "arca" Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs és PR vezetője.

A kísérő nélkül érkezőknek önkéntesek nyújtottak segítséget a konferencia kiállítóinak felkeresésében.

Idén is értékes nyereményekkel gazdagodtak azok a látogatók, akiknek a tombolasorsoláson kedvezett a szerencse. Akik nyertek, de már nem voltak jelen a sorsolás idején, azokat kiértesítettük és utólag megkapták nyereményeiket.

Köszönjük minden kedves látogatónak és kiállítónak, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket, és reméljük, hogy jövőre ismételten mindenkit viszontláthatunk, hiszen tudják: Ha november, akkor LESEK.

A rendezvényt Zugló Önkormányzata támogatta.

A felajánlott nyeremények

  • SzSzB 500 forint: Szemezgető hangos kiadvány előfizetés 2018
  • SzSzB 500 forint: Egész-shéker hangos kiadvány előfizetés 2018
  • SzSzB 500 forint: Fülbevaló hangos kiadvány előfizetés 2018
  • SzSzB 1.200 forint: Nagybetűs asztali naptár 2018
  • SzSzB 1.500 forint: Braille naptárkollekció 2018.
  • VGYKE 3.000 forint: 1 db Tapintható Rubik Kocka
  • VGYKE 3.5000 forint: Állítható ZOOM-os nagyító szemüveg
  • VGYKE 4.200 forint: FUTÁR távirányító
  • Ócsvári Áron 7.500 forint: NVDA ajándékcsomag
  • InfoAlap 10.000 forint: Digitális diktafon
  • Labrador 15.000 forint: Állványos LED nagyító
  • Labrador 45.000 forint: Eye-C videónagyító
  • Alko-soft 89.900 forint: EVO E10 magyar hangoskönyv olvasó készülék Mariska hanggal

A felajánlott nyeremények összértéke: 182.300 forint

Galéria

A fényképre kattintva megtekinthető a rendezvényen készült képekből összeállított galéria.

LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017 LESEK 2017

Előadások hanganyaga

A korábban már jól bevált gyakorlat alapján természetesen gondoltunk azokra is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a LESEK 2017 rendezvény egészén, vagy bármelyik részén. A LESEK 2017 legérdekesebb és legjobb pillanatai meghallgathatóak.

Az előadások a nevekre kattintva letölthetőek

Letöltés - A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének új szolgáltatása – Üdülési lehetőség Sopronban! Előadó Borai Botond a VGYHE elnöke
Letöltés - Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete. - A látássérültek szolgálatában
Letöltés - Vakok és Gyengén látók Közép -Magyarországi Regionális Egyesülete - a Láthatár bolt induló Webáruházának bemutatása
Letöltés - Szalay Péter - 3D nyomtatási technika a látássérültek életvitelének megkönnyítésére
Letöltés - Az INFOALAP legújabb fejlesztései az akadálymentesítés területén
Letöltés - Alko-soft Szolgáltató Nonprofit Bt. + Ócsvári Áron. Vállalkozzunk látássérülten?

Amennyiben online szeretné meghallgatni az előadások hanganyagait, kattintson ezekre a linkekre:

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének új szolgáltatása – Üdülési lehetőség Sopronban! Előadó Borai Botond a VGYHE elnöke
Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete. - A látássérültek szolgálatában
Vakok és Gyengén látók Közép -Magyarországi Regionális Egyesülete - a Láthatár bolt induló Webáruházának bemutatása
Szalay Péter - 3D nyomtatási technika a látássérültek életvitelének megkönnyítésére
Az INFOALAP legújabb fejlesztései az akadálymentesítés területén
Alko-soft Szolgáltató Nonprofit Bt. + Ócsvári Áron. Vállalkozzunk látássérülten?

Videó

Idén először videó felvétel is készült a LESEK rendezvényen.

A felvételt itt tekintheti meg!



Reméljük, hogy jövőre ugyanitt, ugyanígy ismételten találkozunk!