Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája

LESEK - Semmivé válnak az akadályok

Sok látássérült emberrel megtörtént már, hogy tanácstalanná vált, mert nem ismerte az elérhető segédeszközök választékát, nem tudott választani a lehetséges megoldások rengetegéből, nem tudta, hol lehet beszerezni, kipróbálni azokat. Éppen ezekre a problémákra reflektálva hoztuk létre Magyarország első olyan weboldalát, amelyen a segédeszközöket fejlesztő vagy forgalmazó cégek, szervezetek egy helyen, egyszerre mutathatják be a látássérültek számára elengedhetetlen eszközöket.

Alko-soft Nonprofit Szolgáltató Bt.

Az ALKO-SOFT Nonprofit Bt. 2004 januárjában alakult meg azzal a célkitűzéssel, hogy segítse magánszemélyek számítógéppel kapcsolatos problémáinak megoldását, valamint kisebb vállalatok informatikai infrastruktúrájának kialakítását, és folyamatos működésének biztosítását. Cégünk és alvállalkozóink jelentős tapasztalattal rendelkeznek a rendszeradminisztráció, számítógép hardverek, illetve szoftverfejlesztés területén. Mindemellett jól ismerjük az egyéni felhasználók problémáit is, így könnyedén oldjuk meg azokat. Munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a felhasználó az igényeinek legmegfelelőbb informatikai megoldást kapja. 2008-ban munkaerőbővítésen estünk át, melynek köszönhetően bővítettük szolgáltatáspalettánkat többek között weboldalkészítéssel, szoftverhonosítással, weboldalak akadálymentesítésével és felhasználói szoftverek készítésével. Az évek során eljutottunk odáig, hogy számos Informatikai szolgáltatást üzemeltetünk, valamint több informatikai fejlesztési projektben vettünk részt. Számos projektnek a teljes lebonyolítását mi végeztük.

Jelenleg 5 munkavállaló dolgozik a cégben. 2 informatikus, 1 vezető informatikus, 1 adminisztrációs, és 1 ügyvezetés, projektmenedzsment, info-kommunikációs akadálymentesítési szakértő. Ezen túl számos alvállalkozós segíti a munkánkat.

Cégünk több lábon áll

  • Informatikai szolgáltatások nyújtása cégek részére.
  • Informatikai rendszerek kiépítése, szoftveres fejlesztés, folyamatos üzemeltetés.
  • Cégek számára egyedi rendszerfejlesztés.
  • Felhasználók informatikai támogatása.
  • Info-kommunikációs akadálymentesítés, speciális segédeszközök magyar honosítása, kizárólagos Magyarországi forgalmazása.
  • Saját fejlesztésű és üzemeltetésű digitális újságkiadó rendszer (https://erikkancs.hu). Specialitása a rendszernek, hogy egyedülálló, mivel minden hátrányos és normál csoportok számára egyaránt használható.
  • Ingyenesen nyújtott szolgáltatások látássérültek számára. Ezek főleg informatikával kapcsolatos támogatás, adatbázisok, saját fejlesztésű rendszerek.

Amire büszkék vagyunk

Alko-soft Szolgáltató Nonprofit Bt. Fő feladatunknak tartjuk a látássérült munkavállalók foglalkoztatását, illetve a látássérült felhasználók informatikai és a mindennapokban történő önálló boldogulásának elősegítését. Szeretnénk elérni, hogy az embert ne a testi adottságai, hanem a belső értékei, illetve intellektusa miatt értékeljék. Ennek egyik fontos eszköze a fogyatékos emberek elfogadtatása a társadalommal szemben. Másik módja, hogy a fogyatékos ember is elfogadja önmagát. Önbizalommal rendelkezzen, és akarjon beilleszkedni az „épek” világába. Mi kicsit sajátos úton, a számítástechnika felől közelítjük meg ezt a feladatot. Saját erőnkből honosítottuk magyar nyelvre és kezdtük meg látássérülteknek készült segédeszközök forgalmazását. Arra is büszkék vagyunk, hogy fogyatékosságunk ellenére, ha egy egészséges ügyfelet megszereztünk, akkor sosem vesztettük el. Munkánkkal mindig meg voltak elégedve, és ha szükséges volt, akkor minket hívtak vissza.
Cégünk Társadalmi vállalkozás. Így elkötelezettek vagyunk a fő tevékenységünkre a látássérültek infokommunikációs támogatására. 2013-ban cégünk munkatársai hívták életre a DITAL civil társaságot, mely az óta egy független kezdeményezésként működik. Az Alko-soft Bt. igyekszik minden segítséget megadni az üzemeltetéshez. A sok önkéntes munkával, melyet a Stáb tagjai biztosítanak, több mint 13.000 könyv közül válogathatnak a látássérült tagok. Részletek a www.dital.hu weboldalon olvashatóak.

Folyamatosan bővítjük segédeszköz kínálatunkat. Olyan új eszközök forgalmazását kezdtük meg, mint pl.:

  • Egér videónagyító készülékek televízióhoz, vagy számítógéphez,
  • Kézi videónagyító készülékek,
  • Daisy, MP3, hangos könyv olvasó, diktafon beszélő készülékeket,
  • professzionális Braille kijelzőket, jegyzetelő gépeket…

További célkitűzéseink

  • „eRikkancs – a digitális újságos” szolgáltatás felfuttatása, külföldi bevezetése, melynek segítségével elérhetővé tesszük a sajtótermékeket a látássérültek számára
  • IT szolgáltatásaink folyamatos fejlesztése, minél magasabb szinten történő szolgáltatásnyújtás.
  • Új és hasznos segédeszközök magyarországi honosítása, forgalmazása.
  • Hasznos szoftverek honosítása, készítése
  • Látássérült emberek által használt informatikai szoftverek honosítása, készítése
  • Hardverfejlesztések
  • Weboldalak akadálymentesítése látássérült emberek számára
  • Info-kommunikációs akadálymentesítés látássérültek számára