Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája

LESEK - Semmivé válnak az akadályok

Sok látássérült emberrel megtörtént már, hogy tanácstalanná vált, mert nem ismerte az elérhető segédeszközök választékát, nem tudott választani a lehetséges megoldások rengetegéből, nem tudta, hol lehet beszerezni, kipróbálni azokat. Éppen ezekre a problémákra reflektálva hoztuk létre Magyarország első olyan weboldalát, amelyen a segédeszközöket fejlesztő vagy forgalmazó cégek, szervezetek egy helyen, egyszerre mutathatják be a látássérültek számára elengedhetetlen eszközöket.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány, röviden az Infoalap eddig több ezer látássérült ember számára tette láthatóvá a világot számítógépek, valamint képernyőolvasó és képernyő nagyító szoftverek, továbbá digitális diktafonok adományozásával. Ma az informatika minden látássérült ember számára nélkülözhetetlen segítség a tanulásban, a munkában és a mindennapi életben.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány Az Infoalap látássérült és látó munkatársainak közös célja, hogy az informatika eszközeivel segítsék a látássérült embereket a tanulásban, a munkavállalásban és a szórakozásban.

Adományozás

Alapítványunk folyamatosan honosítja, adományozza és forgalmazza a vak emberek számára kifejlesztett JAWS for Windows képernyőolvasó, és a gyengénlátó felhasználók igényeit kielégítő MAGic és Zoomtext képernyőnagyító szoftvereket.

Működésünk elmúlt 12 évében 1600-nál is több szoftvert, illetve szoftver frissítést, közel 600 db számítógépet és 830 db digitális diktafont adományoztunk összesen 200 millió Ft értékben.

Így eddig több mint 3000 adománnyal segítettük a látássérült emberek mindennapi életét, boldogulását.

Az Infoalap különböző speciális hardver eszközök forgalmazását is felvállalta: Braille-kijelzők, digitális asztali- és kézinagyítók, valamint speciális könyvszkenner.

Oktatás

Speciálisan felszerelt oktatótermünkben rendszeresen tartunk informatikai tanfolyamokat vak és gyengénlátó résztvevők számára. Az elmúlt egy év során 8 alkalommal oktattuk a látássérült emberek családtagjait, segítőit a legújabb támogató technológiák használatára. Az oktatások során teljeskörűen bemutattuk a legújabb szoftvereket, hardvereket, amelyek a látássérült embereket segíthetik a munkavégzésben, tanulásban és a mindennapokban.

Fejlesztés

Munkatársaink és az Ubuntu közösség fejlesztő munkájának eredményeként minden évben elérhetővé tesszük az akadálymentesített beszélő Linux kiadást. Az ingyenes BeLin alternatívát jelent a látássérült emberek számítógép használatában.
Az Infoalap fejlesztő munkájának eredményeként jelenik meg évről-évre a DEX program újabb verziója. A program elkészítésének az volt a célja, hogy elektronikus könyveket egyszerűen lehessen MP3 vagy DAISY formátumú hangoskönyvvé alakítani vagy Braille-kijelzőn megjeleníthető dokumentummá konvertálni.
Alapítványunk munkatársai számos nemzetközi kutatás-fejlesztési projektben is részt vállalnak, hogy az informatikai innovációk révén is javuljon a látássérült emberek esélyegyenlősége.

Szolgáltatás

Vak informatikus munkatársunk minden hétköznap tart telefonos és email-es tanácsadást látássérült felhasználók számára. Bemutatótermünkben speciális szoftvereket és hardver eszközöket próbálhatnak ki az érdeklődők.
Az Infoalap internetes akadálymentesítési tanácsadást és tesztelést is végez, az egyenlő esélyű hozzáférést biztosító honlapok elterjedése érdekében.

Lapról hangra

Lapról hangra Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány és partnerei által indított közösségi kezdeményezés célja, hogy látó önkéntesek felolvasása révén a www.laprolhangra.hu oldalon meghallgathatóvá és letölthetővé váljanak a vak és gyengénlátó emberek számára olyan újságcikkek, amelyek kizárólag nyomtatott formában hozzáférhetőek. Az Infoalap által működtetett Lapról hangra portál 2012-ben elnyerte az ÉV honlapja minőségi díjat. Az Infotér eFestiválján szintén első díjat nyert a Lapról hangra a Társadalmi befogadás kategóriájában, így két évig viselheti a felhasználóbarát honlap címet.

Az Adhat Vonal - 13 600 - tárcsázásával, minden hívással 250 Ft támogatást adhat egy szabadon választott civil szervezetnek. Ha a telefonhívás után a 29-es kódot adja meg, az „Informatika a látássérültekért” Alapítványt és a Lapról hangra kezdeményezést támogatja.

Tegyük közösen láthatóvá a világot!

Adószámunk: 18171776-2-42

Elérhetőségeink:
Székhelyünk: 1146 Budapest, Hermina út 47.
Irodánk címe: 1143 Budapest Ida u.7.
Postacímünk: 1580 Budapest Pf.35.
Telefon: +36-1-273-3180
Mobil:+36-20-4-255-224
Ügyfélszolgálat+36-70-295-9288
Fax:+36-1-273-3189
e-mail: info@infoalap.hu

Keressen bennünket a Facebook-on is: https://www.facebook.com/infoalap

www.infoalap.hu